A 26. Csongrádi Borfesztiválon az Államalapítás ünnepére is hangolódtunk, hogyan is tehettük volna ezt méltóbban, mint Varga Miklós Máté Péter-díjas magyar énekes, dalszerző csodálatos koncertjével, ahol felcsendültek többek között a legendás István a király rockopera dalai is. Varga Miklóssal koncert után beszélgethettünk, ahol több mint 40 éves pályafutásáról mesélt nekünk.
– Neve összeforrt az István a király rockoperával, amit pont ma 41 évvel ezelőtt mutattak be előszőr. Hogyan emlékszik vissza arra a napra?
– Varga Miklós: Az ősbemutatón én még csak magyarhang voltam, később kaptam meg a színházi szerepet is. Számomra nem csak egy életre szóló élmény volt, hanem alapvetően meghatározta a pályafutásomat. Az addigi rockénekesből onnantól színházi emberré avanzsáltam.
– Tudja és érzi-e, hogy generációkat átívelve hány ember életére volt hatással István királyként nyújtott szereplésével?
– V.M.: Biztosan így van, hogy hatással voltam akaratlanul is, hiszen most már évtizedek óta játszom ezt a darabot és ezalatt felnőtt néhány generáció, olyan generáció, aki az én hangomon hallotta ezt a karaktert. A 41 év alatt sokan nem csak magán emberként léptek a felnőtt korba, hanem a szakmánkban is és játszottak ebben a darabban. Az ősbemutató óta már számtalan szereposztásban napvilágot látott, ennek ellenére vissza-vissza hívnak István király szerepére. Azt hiszem ez talán jelent valamit.
– Az emberek szeretete azóta is töretlen, ami nem csak az előbb említett korszakalkotó rockoperának köszönhető, hanem számtalan szereplésének és lemezének. Így visszatekintve a több mint 40 évre milyen mérföldkövek voltak az életében?
– V.M.: Hirtelen kettőt tudnék említeni, egyiket a rock énekesi pályámról, másikat pedig a színházi világból. A hagyományos rock színpad tekintetében azt hiszem senkit sem lepek meg, ha az Európa című dalomat emelem ki, aminek a zeneszerzője is én vagyok. A másik oldalon pedig nyilván a most többször is megemlített István a király van, ami megnyitotta számomra a zenés színház kapuit. Mind a kettő a maga nemében meghatározza azóta is az egész szakmai életemet. Közben persze voltak olyan állomások, koncertek, előadások, amik fontosak és meghatározó élmények számomra. Hosszú lenne most fölsorolni mindegyiket. Talán, ha még említhetek egyet, 2000-ben Budapesten a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon került bemutatásra Koltay Gergely és a Kormorán együttes biblikus ihletésű műve, amit Koltay Gábor rendezett. Ez volt a Megfeszített című rockopera, amiben én a Mester szerepét játszottam. Őszíntén mondhatom, hogy az egyik legszebb darab, amiben valaha is szerepeltem.
– Mi az, ami a pályája során a legnagyobb büszkeséggel tölti el?
– V.M.: Hűha, nagyon nehéz meghatározni, mert minden egyes előadás, bemutató, amin túl vagyok, büszkeséggel tölt el.
Ha ki kell emelnem egyet, akkor legyen az, hogy a sok pozitív és szép szerepkör után kérésemre végre eljátszhattam negatív szerepeket is a ’90-es évek végén. Az egyik ilyen Oswald volt a Kennedy rockoperában, a másik negatív karakter pedig Jumurdzsák az Egri csillagokban, így kipróbálhattam magam mindenféle szerepkörben és én ezért nagyon hálás vagyok. Nem tennék különbséget, mindegyik nagyon kedves volt számomra. Hasonlóan vagyok a lemezekkel, dalokkal is, mindegyiket szeretem. Itt általában a legújabbak a legkedvesebbek. Most van is bőven belőle, ugyanis az elmúlt két évben elkezdtem újra dalokat írni, meg is jelent két új albumom is. Az egyik az Újratöltve, a másik az Itthon van Amerika címet kapta és még van tovább, most készülök egy még újabb albumra, ami az év végére fog elkészülni.
– Milyen érzés a gyermekeit színpadon látni? Velük együtt alkotni és énekelni?
– V.M.: Csodálatos érzés, már túl vannak több főszerepen, zenés színházi szerepen, a fiam már prózai előadáson is, számtalan klipjük elkészült, zenészek is és sorolhatnám. Mind a ketten szereztek már egy diplomát kommunikáció szakon és utána döntöttek úgy, hogy nem csak játszani akarnak a színpadon, hanem profi módon meg is szeretnék tanulni hogyan kell. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, úgy tűnik, hogy az életüket a színészetre szeretnék feltenni.
– Nagyon büszke lehet rájuk!
– V.M.: Hajjjajj! Nevetni szoktak ezen, de a helyzet az, hogy még csak 23 évesek, de már most mind a ketten jobban énekelnek, mint az apukájuk és ez hallatlan büszkeséggel tölt el.
– Azért ezt nehéz elképzelni ismerve az Ön elképesztő énekesi pályáját.
– Köszönöm, ez nagyon kedves, de én őszintén így gondolom, és ezért hálás vagyok, hogy ilyen tehetséges és különleges két gyereket kaptam.
– Mi a véleménye, van helye és jövője az élő zenének a zeneiparban?
– V.M.: Nagyon jó a kérdés! Főleg úgy, hogy úton útfélen azt lehet hallani, hogy az előadók, akik nagyon nagy sikereket érnek el már a mesterséges intelligencia segítségével írják a dalaikat. Ez számomra ijesztő! Ha ebből a műfajból kiveszik a humánum, akkor nem csak ennek a műfajnak van vége, hanem az emberiségnek is. Az emberi mivolt egyszerűen nem veszhet el! Még úgy látom, hogy szükség van az élőzene varázsára. Én a mai napig úgy megyek ki a színpadra, hogy érzem a közönség végtelen szereteté. Nagyon sok díjat kaptam már pályafutásom során, de számomra ez a legnagyobb elismerés, ezt semmivel nem lehet űberelni. Ameddig ez így van, addig én zenélek és addig nincs akkor nagy gond a világgal!
– Vannak Csongrád városához köthető emlékei? Hogyan érzi magát a Csongrádi Borfesztiválon?
– V.M.: Én nagyon jól érzem magam, annál is inkább, mert nagyon régen jártam itt utoljára, az is elképzelhető, hogy még az elmúlt évezredben. Megmaradt bennem, hogy ez egy árnyas város, ahogy átmegyek rajta rengeteg fa vesz körbe. Kíváncsi voltam, hogy ez azóta is így van-e, és így van! Nagyon barátságossá és szerethetővé teszi ezt a helyet.
Riporter és Szerző: Szabó – Erdélyi Viola
Készítette: Jónás Attila
