Magna Cum Laude zenekar robbantott színpadot a 26. Csongrádi Borfesztiválon.
– Előszőr is, hogy vagytok? Hiszen nem olyan régen ért titeket baleset. Hogy érzitek magatokat testileg, lelkileg?
– Mező Misi: A budapesti delegációt érte a baleset, öten utaztunk a buszban. A zenekar három tagja, a sofőrünk és kedves barátunk, a fotósunk. Hála a Jóistennek minimális sérülést szenvedtünk testileg, lelkileg viszont komolyabb hatással volt ránk. Most már máshogy ülünk be az autóba, amikor koncertezni megyünk, máshogy köszönünk el otthon. Tervezünk egy egyen tetoválást is, ami emlékeztet minket mindig erre a napra, hogy túléltük, hogy szerencsések vagyunk és hálásak, hogy akkor ott újjászülettünk!
– Mi szerepel majd a tetováláson?
M.M.: Maga a dátum, amikor történt a baleset és két kéz, ami összekapaszkodik. Egyfajta támaszt, segítségnyújtást szimbolizál. Az egyik kéz a mi kezünk, a másik pedig a Jóisten keze, ami hisszük, hogy jelen volt abban a balesetben.
– Idén 25 éve, hogy megalakult a Magna Cum Laude zenekar. Milyen érzésekkel vágtatok neki ennek az évnek? Hogyan tekintetek vissza az elmúlt gyakorlatilag negyed évszázadra?
– Szabó Tibor: Nagyon jó érzés megélni, hogy egy zenekar ennyi év után is mennyire sok szeretet, érdeklődést kap, mennyire aktív tud maradni. Ezt folyton érezzük és éreztük is a 25 éves jubileumi Aréna koncertünkön is, amiről nyugodtan mondhatom, hogy az egyik legjobb, ami érhetett minket a pályafutásunk során. Mindig reméltük, hogy mi nem az “egynyári” zenekarok csoportjába fogunk tartozni, azonban sosem éreztük magunkat sztároknak. Ismertek voltunk és szerettek bennünket, de őszintén szólva mi nem igazán tettünk ezért. Sokszor olyan megkeresésekre mondtunk nemet, amire más simán elment volna, és az az igazság, hogy ha „bulvárosodunk”, akkor lehet, hogy sokkal többen vannak a koncertjeinken. Nekünk viszont a megítélés ennél sokkal fontosabb.
– M.M.: A bulvár sosem érdekelt minket, sőt, mindig próbáljuk magunkat távol tartani tőle. Mi az a zenekar vagyunk, akik valóban a zene miatt létezünk. Ez az életünk, ezt szeretjük. Ha nem a színpadon vagyunk, akkor is a zenével foglalkozunk, szabadidőnkben Tibivel viber üzeneteket váltunk pedálokról, erősítőkről, gitárokról. Amikor zenésznek áll az ember hoz egy döntést, hogy mi a cél. Gyorsan ismertté válni, vagy arra fókuszálni, hogy milyen produktumot tesz a közönség elé. Mi a másodikat választottuk és nem azt mondom, hogy ez így a tökéletes, de nem bántunk meg semmit. Minden úgy történt, ahogy történnie kellett és úgy gondolom, hogy minden úgy fog történni a jövőben is, ahogyan kell.
– Ez idő alatt rengeteg alkotói folyamatot, időszakot és koncertet éltetek meg együtt. Vannak kiemelkedően kedvenc élményeitek?
– M.M.: 25 évből kiemelni pillanatokat nagyon nehéz. Nekem kettős ambivalens érzéseim vannak, az egyik egy örökké tartó 25 év, a másik pedig, hogy egy pillanat alatt eltelt. Ha mérföldköveket kell megemlíteni, akkor egy-egy lemez megjelenése, egy-egy nagykoncert mindenképpen oda sorolható. Valahogy egy jubileumi koncertet színpadra vinni mindig komoly falat, viszont ezek az élmények jó pár évre feltöltenek munícióval.
-Mit tanácsolnátok a most felnövekvő zenei generációnak?
– Sz.T.: Őszinte leszek, én most nem lennék a helyükben. Szerintem nagyon nagy probléma van minden műfajban. Mi még pont abban a generációban vagyunk, akik ki tudtak teljesedni és elő tudtak rukkolni egy videóklippel, ami újdonság volt és beletalált. Most lehet, hogy elhiszik, hogy valami újat tudnak mutatni, de az a technika és ötlet, amit használnak (mondjuk, hogy jön egy vonat és átmegy a füleden) már régen benne volt egy klipben a 90es években. Nehéz egyedinek és felismerhetőnek lenni, még ha sikerül is, akkor is kérdés, hogy az embereket érdekli- e annyira, hogy fennmaradjon. Nálunk még működött, hogy elmentünk koncertezni és ott át tudtuk adni, el tudtuk mondani, meg tudtuk mutatni azt, amit szerettünk volna. A mai srácokkal már más a helyzet, ők az online tér tartalom gyártásába születtek bele. Így hamar elérik az embereket, sokkal gyorsabban, mint mi, ez kétségtelen, de az, hogy meddig marad fent ebben az őrült nagy gyorsaságban, ami a világot jellemzi, azt nem lehet tudni. Amilyen hamar eléri a közönséget, olyan gyorsan át is lapozzák.
– M.M.: Nagyon nehéz erre válaszolni. Ahogy Tibi mondta, gyakorlatilag egy pillanat alatt átlapoznak rajtad. A terítéken annyi produktum van, hogy igazából időd sincs, kedved sincs kiválasztani azt, ami tetszik, ami megragad, ami ad neked valamit. Persze vannak olyan fiatalok, akik szelektálnak zenében és a művészetekben is, és ez kell is hogy így legyen.
Talán a legelső, amit mondanék, hogy a zenétől fogva a költészeten és a festészeten át, mindenre jellemző, hogy találd meg a saját hangodat, a saját karakteredet, saját egyéniségedet. Szerintem ez a legfontosabb. Ha megtalálod és őszintén tudod csinálni úgy, hogy önazonos maradsz, akkor az hosszútávon kifizetődő és működőképes. Ha valamire hasonlítani akarsz és megszűnik benne az egyén, akkor az csak ideig óráig tart.
– Hogyan lehet sikeresnek maradni? Alkalmazkodni kell a fogyasztói társadalom gyorsaságához és mindig előjönni valami újjal?
– M.M.: Most megcáfollak, ez lenne a törvényszerű, de nem. Mi az indíték, mit szeretnél? Kiszolgálni a közönséget? Mi nem szeretnénk kiszolgálni a közönséget és ezt nehogy félreértsék a kedves olvasók. Mi csak tesszük a dolgunkat és ha a két ízlés találkozik, akkor a zenekar vagy a zenész jól végezte a dolgát, de ezt nem szabad görcsösen tenni.
– Sz.T.: A közönség és a rajongók azért szeretnek, amit csináltál. Ha megvannak azok a bizonyos dalaid, amik jó időben csapódtak be, azt úgysem tudod túlszárnyalni. Ha mesterkélt az érezhető és ha eredeti, akkor az is. Csináljuk és vagy gurul valami, vagy nem, de mindezt szerelemből tesszük nem pedig azért, hogy gyorsan írjunk egy sikeres dalt.
– Mit gondoltok van jövője az élőzenének?
– M.M.: Nem merném kijelenteni, hogy igen.
– Sz.T.: Valahol ez is összefügg a felgyorsult világgal. A srácok fele gépről játszik. De ameddig rólunk beszélünk, mi az utolsó vérig biztos, hogy zenélni fogunk.
– Vannak Csongrádhoz köthető élményeitek?
– M.M.: Zavarba hozol ezzel a kérdéssel, hiszen a 25 év alatt az ország szinte minden pontján játszottunk már. Szerintem itt is, méghozzá egy homokos parton. Nagyon régen volt, nem volt GPS, ha jól emlékszem el is tévedtünk. (Nevetés)
Jó újra itt lenni és élvezni a vendégszeretetét ennek a városnak!
Riporter és Szerző: Szabó – Erdélyi Viola
Készítette: Jónás Attila
