a Csoóri Sándor Program támogatásából megvalósított

programokról

CSSP-SZ-TARGYALKOTO-2023-0114

A Csoóri Sándor Alap támogatásának köszönhetően 2024 áprilisa és júniusa között megvalósult a

„Hagyományápolás Csongrádon” című, több rendezvényből álló program, amelyet a Művelődési Központ és Városi Galéria szervezett. A programhoz nyújtott támogatás összege 500.000 Ft volt.
A Csongrádi Művelődési Központ és Városi Galéria Vargáné Papp Júlia szakmai vezetésével 2024. április 19-21. között tanulmányutat szervezett Kalotaszeg vidékére. A program célja a Nádas mentefalvai építészetének és táji környezetének, valamint a kalotaszegi varrottasok és viseletek gyöngyös díszítményeinek megismerése volt. Az első megálló Válaszút volt, ahol a résztvevők megtekintették a Kallós Zoltán Néprajzi Gyűjteményt. Magyarvistán a csoport meglátogatta a XIII. századi református templomot és részt vett egy helyi történelmi bemutatón. Mákófalván és Türén a résztvevők megismerkedhettek a kalotaszegi bútorfestés és hímzés technikáival, valamint a viseletkészítés rejtelmeivel. Az út során a csoport betekintést nyert a helyi népi hagyományokba és mesterségekbe, gazdag ismeretekkel és élményekkel tért haza.

A Csoóri Sándor Alap támogatásának köszönhetően megvalósult pünkösdi hagyományőrző rendezvényünk is 2024. május 19-én délután három órakor a Csongrádi Kézművesházakban. A gyerekek számára népijátszótér és hajfonás biztosított szórakozást, miközben a kézműves foglalkozások keretében pünkösdi dekorációkat készíthettek. Diószegi Ágnes bábjátéka és az Aranygyapjú Társulat zenés játéka, interaktív és nevelő jellegével nagy sikert aratott. Négy órakor került sor a pünkösdi király- és királynéválasztásra, majd a Gyantár zenekar kíséretében táncház következett, ahol a résztvevők a magyar néptánc alapjaival ismerkedhettek meg. Eközben a nyitott műhelyekben Gálné Nagy Ildikó szövő népi iparművész és Gál Tibor népzenész tartottak bemutatókat, a Hagyományőrző Kézimunka Szakkör tagjai pedig horgolási technikák bemutatásával várták a látogatókat. A rendezvény sikeres volt, a helyi közösség pozitív visszajelzéseket adott, kiemelve a családbarát jelleget és a hagyományőrzés fontosságát. A pályázat harmadik programja is megrendezésre került, az intenzív tanulási formát kínáló gyöngyfűző és gyöngyszövő nyári tábor, mely a tavalyi sikeres tábor folytatása. A tábor 2024. június 17-21. között zajlott, és felnőttek számára kínált lehetőséget a hagyományos kézműves technikák elsajátítására és gyakorlására. A résztvevők a gyöngyfűzés és gyöngyszövés alapjaitól a bonyolultabb minták készítéséig számos új ismeretet szerezhettek. A program célja az volt, hogy továbbadjuk a tradicionális kézműves tudást és ezzel is hozzájáruljunk a kulturális örökség megőrzéséhez. A tábor során a résztvevők nemcsak technikai tudást szereztek, hanem közösségi élményekkel is gazdagodtak, amelyeket a közös alkotás és tanulás során éltek át. A visszajelzések alapján a tábor nagy sikert aratott.

A dokumentumok letölthetők:

https://kultur.csongrad.hu/kalotaszeg/targyalkoto.pdf

https://kultur.csongrad.hu/kalotaszeg/CSSP.pdf

Támogatásukat ezúton is köszönjük.

logos